"Akkoriban a legjobb az volt, hogy Barta majd minden nap átjött, és nálunk zenéltünk,amíg csak volt idő. Kár, hogy akkor még nem voltak meg a mai felvevő lehetőségek, ezek a fél- egész napos örömködések most nagyon izgalmasak lehetnének. Sokat lötyögtünk együtt, a közös programjaink mélypontja a BVSC uszodában tartott nem teljesen legális éjszakai buli, ahol Barta mint egykori és (fantasztikusan induló ) vízilabdázó "hivatalos " volt. Engem is magával vitt,(bár ne tette volna) . Gyönyörű nyári éjszaka volt, tök helyes társaság, főleg úszók, vízilabdázók. Késő éjjel már alaposan bebulizva Barta egy csatakiáltással nekirohant a medencének, dobbantott - még hallottam az ordítását - de akkor már én is futtában dobbantva a levegőben voltam, szóval a medencében már csak kb térdigérő víz volt... Csattantunk, mély csend, a parton is. A kezeinket fogdostuk, fogunk-e még valaha zenélni. Élsz még? kérdezte, ja, ba... Szóval kézileg megúsztuk, nekem a lábam kifordult, nyilván magam alá kaptam landolás közben. Bartának a csípője fájt nagyon, ő oldalra fordulva csattant, nem tudtuk, hova menjünk, mentőt hívni szégyelltünk, meg aztán kiderülhetett volna, hogy az uszodában száztagú buli van, vajon ki engedte meg?... Végül is Ládi dr segített, a drága "Ládikó", annyi zenész óvóbácsija, éjjel beszólt a Honvéd kórházba, hogy a haverok bevisznek minket, lássanak el. Azóta csak lépcsőn megyek medencébe" - emlékezett vissza Presser Gábor.